A Mátray-kör


Mihalik Judit vagyok, a TEDx Conversations Mátray-körének házigazdája. 
A TEDx Danubia nagyköveti pályázatával fantasztikus közösségbe csöppentem, lelkes, tanult és izgalmas emberek közé. 
Mivel senki sem írja elő, milyennek kell lennie ezeknek a beszélgetéseknek, az elmúlt hónapokban ezzel a közösséggel együtt gondolkodva próbáltuk meg kitalálni, milyen karakterű eseményeket szerveznénk szívesen mi magunk, egyesével, hogyan élnénk a lehetőséggel.

Az én értelmezésemben a program célja, hogy a TED szellemiségét, szemléletét és értékeit civil, informális  beszélgetőkörökben is megjelenítsük.  
Másképpen, hogy a terjesztésre érdemes gondolatok körébe vonjuk be a sajátjainkat, közösen megtapasztalva az értő hallgatás és a szenvedélyes érvelés - vagyis az inspiráló vita erejét.

A helyszín
Az általam szervezett beszélgetéseket a Mátray utcában, egy irodaként is használt magánlakásban tartjuk. 
Itt helyeztem el a piros TED-szőnyeget is, amelyet mi, nagykövetek, a szervezőktől kaptunk ajándékba.

A résztvevők
Találkozóinkra igyekszem olyanokat egymás mellé ültetni, akiknek valószínűleg ritkán vagy talán sosem lenne alkalmuk egymással ezekről a témákról beszélgetni, pedig vannak érdekes gondolataik és szívesen megismerik másokéit is. Mindannyian tanult, képzett, tapasztalt emberek, de életük más-más színtéren zajlik, ahogyan én is életem igen különböző színterein figyeltem fel rájuk.
Meghívottaim között lesz tehát vállalati vezető, egyetemi oktató, diplomata, bankár, művész, médiamunkás, környezetvédő, közgazdász, mérnök és bölcsész - azaz pragmatikusabb és teoretikusabb, szemlélődőbb és dinamikusabb beállítódású emberek. 
Hiszek abban, hogy a világ sokfélesége gyönyörködtet, és a vélemények különbözőségénél talán csak a nézőpontok különbözősége lehet izgalmasabb és tanulságosabb számunkra.

A témák
Mivel a felvetett kérdések igen széles értelmezésre adnak lehetőséget, minden alkalommal megkérem a meghívottakat, hogy jelöljenek meg egy fókuszt, ami a nagy kérdésen belül személyes érdeklődésüket tükrözi. 
Olyasmit, amiről van személyes tapasztalatuk, élményük, vagy amiről már gondolkodtak és amivel kapcsolatban mások véleményét is szívesen meghallgatnák.
A résztvevők számára alkalomról alkalomra előzetes olvasnivalót ajánlok, valamint néhány TED-előadást, a ráhangolódás kedvéért.

A keretek
A beszélgetéseken való részvétel természetesen ingyenes, hiszen a magunk örömére tesszük. 
A TED szellemiségének megfelelően ezek a találkozók sem politikai, sem üzleti lobbitevékenységre nem használhatóak.


Kapcsolat
A beszélgetésekre korlátozott számban szívesen fogadunk jelentkezőket.

Ha szeretne részt venni valamelyik beszélgetésünkön, kérem, keressen meg itt:

Mihalik Judit
mihalik_at_mihalikjudit.net